Látnivalók, nevezetességek
Határoszlop
A falu központjában, a polgármesteri hivatal előtt áll a Határoszlop, amely egykor a Marcal folyó partján a négy vármegye (Győr, Sopron, Vas és Veszprém) találkozását jelezte. A mészkőből faragott oszlopot 1792-ben, folyószabályozás befejeződése alkalmából emelték a Marcal folyó partján. A felújított emlékművet 1992. május 17-én avatták fel jelenlegi helyén.
Római katolikus templom
A templomot 1774-76-ban emelték barokk stílusban, 1820-ban klasszicista ízlésben átépítették és jelentősen megnegyobbították. Ma 23 x 7,5m. A hajó három boltszakaszos az oltár rokokó, a szószék pedig klasszicista stílusú . A szentély egy nyolcszög három oldalával zárul.
Régi iskola és tanítólakás
Figyelmet érdemel a régi iskola és tanítólak, melyen vörös márvány emléktábla hirdeti: Rk Felekezeti Tanoda 1879
Világháborús emlékmű
A Fő tér parkjában álló hősi emlékmű, egy katonaszobor Vajda János pápai kőfaragó alkotása. 1925- ben az I. világháború marcaltői hőseinek emlékére készült, 1989-ben rákerültek a II. világháború áldozatainak nevei is.
Kmety György emléktábla Az általános iskola falán fekete márványtáblát helyeztek el az iskola névadó, Kmetty György, az ihászi csata hadtestparancsnokának emlékére
Szabadságharc emlékmű
Ihászpusztán vívták 1849. június 27-én a szabadságharc egyik fontos ütközetét Ennek tiszteletére készült a fehér márvány emlékmű, Ihász János kőfaragó alkotása. A puszta központjában lévő emlékművet az akkori községi tanács és a megyei Petőfi Emlékbizottság állíttatta, az avatóünnepséget 1970. június 10-én tartották.
Temető A temetőben több régi síremlék látható, érdemes felidézni az itt nyugvó ősök emlékét. Egy hatszög keresztmetszetű pilléren lévő faragott fejezet dőlt kereszttel arra hívja föl a figyelmet, hogy itt nyugszik gróf Futaki Hadik András altábornagy, síremlék őrzi Ühritz báróné, Amadé Dominika és gróf Várkonyi Amadé Antal álmát is. Gróf Várkonyi Amadé Antal (1760-1835) régi magyar nemesi család sarja. Királyi kamarás és belső titkos tanácsos, először Zala majd Zágráb vármegye főispánja volt. Több latin nyelvű műve jelent meg. Az ő nevéhez fűződik a Marcal szabályozása. Gróf Futaki Hadik András(1764-1840), Mária Terézia híres generálisának fia maga is kitűnő katona volt, császári és királyi belső titkos tanácsosként, lovassági altábornagyként szolgált. A temetőben emlékmű jelzi a II. világháború során a közelben elesett 43 magyar, német és orosz katona sírját.
Az ismeretlen honvéd síremléke
A csornai út mentén álló sírban az ihászi csata névtelen honvédje nyugszik. A Vajda Sándor pápai kőfaragó által készített emlékművet 1948. március 15-én avatták fel. Az 1849. június 27-én kibontakozó ütközetben a császáriak Pápától északra Ihászinál a magyar hadosztályt elsősorban tüzérségi párharc után visszavonulásra kényszerítették. A 4592 főnyi magyar hadosztály véres veszteségei (halottak, sebesültek) ismeretlenek. (Az összveszteség kb. 200-300 főre tehető.) A csatamezőn szerteszét heverő hősi halottakat napokkal később a környező lakosság temette el a legkülönbözőbb helyeken. Napjainkban csak egy sír ismert.
|
|
"Az ember a szíve mélyén
örökké oda való,
ahol született "
Tamási Áron
Ma
Belépés
Navigáció
Menü

Keresés
Aktív fórumtémák
Online felhasználók
Látogatók
- Látogatók: 2942
- Regisztrált: 6
- Utoljára regisztrált: judit































